


Feladatlapok:
Tiszta víz II. forduló 1. évfolyam
Tiszta víz II. forduló 2. évfolyam
Tiszta víz II. forduló 3-4. évfolyam
Tiszta víz II. forduló 5-6. évfolyam


A Várkonyi István Általános Iskola 5.m osztályos tanulói idén nagy fába vágták fejszéjüket. Beneveztek a SzékelyKapuk-ZöldKapuk pályázatába és egy Betlehemi pásztorjáték előadását valósították meg. Idejüket nem kímélve tanulták a szöveget, táncot, dalokat és rengeteg próba után végül teljessé vált a kis műsor. Több óvodába is ellátogattak az előadással, ahol szeretettel fogadták Őket és rengeteg dicséretet kaptak. Ezzel a kis műsorral örvendeztették meg iskolán tanulóit is december 19-én, az utolsó tanítási napon, ahol minden évfolyam élvezhette az előadást.
Köszönjük a felkészítést Marosszéki Hajnal, Hornyikné Takács Krisztina és Kássáné Göndör Andrea tanárnőknek.
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
Országos siker - II. hely a Hadapród program döntőjén!
Büszkén számolunk be róla, hogy iskolánk csapata a Hadapród program Országos Döntőjén, a Bátrak Ligája fináléjában fantasztikus teljesítménnyel II. helyezést ért el!
A döntőbe a hat regionális verseny két-két legjobb csapata jutott be. A Budapesti Honvéd kosárlabdacsarnokában megrendezett körversenyen a 8 fős csapatok változatos, nagy felkészültséget igénylő elméleti és gyakorlati feladatokban mérték össze tudásukat - a lézerlövészettől az akadálypályáig.
A verseny során tanulóink nemcsak tudásukat bizonyították, hanem értékes tapasztalatokat is szereztek felelősségvállalásból, együttműködésből, bajtársiasságból, valamint abból, hogy készek vagyunk többet tenni egymásért és közösségeinkért.
A köszöntő beszédében Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke hangsúlyozta: a versenysorozat egyik célja a hetedik-nyolcadik osztályosok érdeklődésének felkeltése a katonai pálya iránt, valamint a szülőföldhöz és hazához való kötődés erősítése, hiszen "ha szeretjük a hazánkat, meg is védjük mindenféle kihívástól".
Az ünnepélyes díjátadón olimpiai bajnok sportolók, a Budapesti Honvéd és a Honvédelmi Sportszövetség vezetői, valamint Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke is jelen volt.
A csapat érmet, kupát, oklevelet, valamint 400.000 Ft értékű Decathlon utalványt nyert.
A csapat tagjai: Beke Áron (7.m); Fehér István (7.m); Oláh Hanna (7.m); Lukács Patrik (7.i); Buda Máté (8.a); Tamás Vanda (8.a); Gyura Marcell (8.i); Bartha Hunor (8.i)
Szívből gratulálunk a csapat minden tagjának! Büszkék vagyunk rátok!
Monori Anita
Hadapród instruktor


Harmadik alkalommal érkeztek hozzánk a nagycsoportos óvodások Csengőszó programsorozatunk délutáni foglalkozására. A közös játék előtt végigsétáltak a karácsonyi kirakodóvásáron, amelyet napközis munkaközösségünk évről évre megszervez az ünnepek előtt. Miután megcsodálták a vásári portékákat, örömmel kapcsolódtak be a kézműves foglalkozásokba. Itt gipszformákat festettek, angyalkákat és karácsonyi hűtőmágnest készítettek. Egy másik teremben társasjátékok várták a kicsiket, egy harmadikban fotóparavánnal kedveskedtünk számukra, majd a mesekuckóban egy tanító néni karácsonyi történetet olvasott fel.
A meghitt hangulatú délután jó alkalom volt arra, hogy egyre otthonosabban érezzék magukat nálunk a gyerekek és a felnőttek egyaránt.
Legközelebb február 5-én nyílt napunkra várjuk a szülőket sok szeretettel.
Mindenkinek áldott ünnepeket, boldog új évet kívánunk.
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

Idén két délután Karácsonyi bazárt szerveztünk az iskolánkban, ahol a szülők vásárlásukkal az osztályokat támogathatták. Ezek az alkalmak nemcsak anyagi segítséget jelentenek, hanem közösséget is építenek. Jó együtt lenni, beszélgetni, megállni egy pillanatra a rohanó hétköznapokban.
Négy órától közös mécsesgyújtásra hívtuk a gyermekeket, szülőket, kollégákat. Minden gyermek kapott egy mécsest, ezekből egy hóembert formáltunk. Ezt körülálltuk a szülőkkel együtt, és karácsonyi dalokat énekeltünk. Ez mindig egy nagyon megható, csendes és szeretettel teli pillanat, ilyenkor valóban megérkezik a karácsony.
A mécsesek fénye számunkra az összetartozást jelképezi: azt, hogy külön-külön mindannyian kis fények vagyunk, de együtt igazán világítani tudunk. Ez az élmény a gyerekeknek is sokat ad, megélik az ünnep valódi jelentését, a figyelmet, az együttlétet és az egymás felé fordulást.
Szeretnénk megköszönni a szülőknek, hogy egész évben mellettünk álltak, segítettek, támogatták az iskolát és a gyerekeket. Ez a mai nap is velük együtt volt teljes.
Békés, boldog karácsonyt kívánunk Mindenkinek!
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

Iskolánkban minden ősszel megrendezésre kerül a hagyományos papírgyűjtés, amelynek célja a környezet védelme és a tanulók szemléletformálása. Ez az esemény nemcsak hasznos, hanem remek lehetőség arra is, hogy a diákok, szülők és pedagógusok együtt tegyenek egy zöldebb jövőért.
A papírgyűjtés során a tanulók régi újságokat, füzeteket, könyveket és egyéb papírhulladékot hoznak az iskolába, amelyet osztályonként gyűjtünk és mérünk le. A legtöbb papírt összegyűjtő osztályokat jutalmazzuk, ezzel is ösztönözve az aktív részvételt.
A rendezvény fontos szerepet játszik abban, hogy a diákok megértsék a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét, valamint azt, hogy az újrahasznosítás mennyire hozzájárul a természeti erőforrások megóvásához. A begyűjtött papír újrahasznosításra kerül, így csökken a környezet terhelése.
Az iskolai papírgyűjtés évről évre nagy sikert arat, és reméljük, hogy ez a szép hagyomány a jövőben is folytatódik, példát mutatva a környezettudatos gondolkodásból.
Az osztályok között hirdetett versenyben a következő eredmények születtek:
Köszönjük a Szülők és a Gyerekek igyekezetét!
Külön köszönet Mihály Krisztina szülőnek, aki minden alkalommal biztosítja számunkra a mérleget, ezzel is segítve munkánkat!
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
ÖRÖMHÍR! NYERTÜNK!
Hatalmas büszkeséggel és örömmel osztjuk meg, hogy a Várkonyi István Általános Iskola a Millió lépés az iskolákért program őszi nyereménysorsolásán 1 000 000 forintot nyert, amelyet sportszerek beszerzésére fordíthatunk!
Ez a fantasztikus eredmény 281 lelkes résztvevő közös munkájának köszönhető, akik több mint 3 hónapon keresztül kitartóan gyűjtötték a lépéseket, és együtt összesen 24 kört teljesítettek!
Köszönjük minden diáknak, szülőnek, pedagógusnak és támogatónak, aki csatlakozott, lépett, biztatott és hitt bennünk!
Ez a siker nemcsak a nyereményről szól, hanem az összefogásról, az egészséges életmódról és arról, hogy együtt igazán nagy dolgokra vagyunk képesek.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a csodás közös teljesítménynek!



A 3.a osztály karácsony alkalmából ellátogatott a Bajcsy-Zsilinszky úti Idősotthonba.
“Szívből, nagy szeretettel készültünk erre a napra a 3.a oszzállyal. A gyerekek számára ez nemcsak egy karácsonyi műsor, hanem egy igazi találkozás: dalokkal, versekkel és apró ajándékokkal szerettünk volna örömet vinni az idősotthon lakóinak.
Fontos volt számunkra, hogy ne csak előadjunk, hanem együtt legyünk, ezért hívtuk az időseket közös éneklésre, közös táncolásra is. Hisszük, hogy a karácsony igazi üzenete az egymás felé fordulás, és hogy a gyerekek már most megtanulják, mennyire fontos az idősek iránti tisztelet, figyelem és szeretet. Az otthon lakói nagyon szívesen fogadtak minket, Ők is ajándékkal és megvendégeléssel készültek.
Reméljük, hogy ez a kis műsor melegséget vitt a szívekbe, és mindannyiunk ünnepét szebbé tette."
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

Birkózás az első évfolyamon
Decemberben a CVSE Birkózó Szakosztályának vezetőedzője, Pap Ferenc tartott 3 órát az első évfolyam tanulóinak. A gyerekek nagy izgalommal várták az órákat és lelkesen végezték a gyakorlatokat. Az órák változatosságukkal hozzájárultak, hogy a kis elsősök betekintést kaphattak a küzdősport alapjaiba. Reméljük, hogy sok gyermek kapott kedvet a birkózáshoz és a rendszeres testmozgáshoz! Köszönjük a lehetőséget!
Kissné Kardos Zsuzsanna
testnevelő
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
Csillogó érmet hozott a Mikulás
December 6-án, szombaton került megrendezésre Budapesten a Kellner Ferenc Sportközpontban( Madárfészek ) a MIKULÁS KUPA elnevezésű ökölvívó gála.
Vajna Bianka iskolánk 4. b osztályos tanulója élete első bokszversenyén a dobogó legfelső fokára állhatott. Bianka bebizonyította, hogy nem csak a birkózásban, az ökölvívásban is
elszánt, kemény küzdelemmel szép eredményeket lehet elérni. Bianka Szellő Imre tanítványa. Gratulálunk a széperedményhez! Sok csillogó érmet kívánunk a továbbiakban!



December 4-én rendeztük iskolánkban a Mese-és prózamondó versenyt.
A gyerekek nagy izgalommal léptek a zsűri tagjai elé. Vidám és megható mesék egyaránt szerepeltek az előadott művek között. A szorgalmas felkészülésnek és a támogató felnőttek munkájának köszönhetően sok szép előadást hallgathattak meg a résztvevők.
A zsűri hosszas tanakodás után a következő döntést hozta:
I. korcsoportban (1-2. évfolyamos tanulók)
Különdíjjal jutalmazták Molnár Hanna 1.c osztályos tanulót, akit Molnárné Pásztor Mónika (szülő) készített fel.
II. korcsoportban (3-4. évfolyamos tanulók)
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

A Télapó idén varázsszánkón gördült be iskolánk udvarára, ami hó nélkül is tökéletesen működött. Bár a hó ezúttal is lemaradt, a csillogás, a mosoly és az ünnepi hangulat bizony nem! A gyerekek persze este, otthon, a kis cipőjükbe rejtve kapták meg az igazi meglepetést, de mi itt, az iskolában is szerettünk volna egy apró csodát csempészni a napjukba. Ezért készültünk kedvességgel, jókedvvel, vidámsággal és sok-sok dallal, hogy együtt köszöntsük a Mikulást, és igazi ünnepi hangulatot teremtsünk.
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
❄️ A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. december 19. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2026. január 5. (hétfő). ❄️




2025. november 20-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része iskolánk tanulóinak. Intézményünk Rákóczi úti épületének udvarán valósult meg a Hadapród programsorozat újabb állomása,amely a hagyományőrzéshez kapcsolódott. Élményszerű módon hozta közelebb a magyar történelem meghatározó korszakait a diákokhoz.
A rendezvény központi eleme a lovagoltatás volt: a program során 2 ló bevonásával, történelmi hagyományőrzők segítségével idézték meg elődeink mindennapjait és katonai hagyományait. A résztvevők nem csupán szemlélői, hanem aktív részesei is lehettek az egyes bemutatóknak.
A nap során három történelmi korszak elevenedett meg.
A honfoglalás korát a jellegzetes ruházat, felszerelés és fegyverzet ismertetése vezette be, melyet a tanulók által is kipróbálható íjászat követett.
A kuruc kor bemutatásakor a korszak viseleteit és fegyvereit ismerhették meg az érdeklődők.
A program zárásaként az első világháború huszárságának világába nyerhettek betekintést a tanulók. A rövid történeti bemutató után a hangsúly az életmentésen és az együttműködésen volt: elsősegélynyújtási alapismeretekkel, valamint sebesült hordágyon történő szállításával is megismerkedhettek.
A Hadapród hagyományőrző program célja az volt, hogy a tanulók számára élményszerű, kézzelfogható módon mutassa be történelmünk fontos korszakait, erősítse a nemzeti identitást és a múlt iránti tiszteletet. A rendezvény sikerét a gyerekek lelkes részvétele és érdeklődése is igazolta, akik maradandó élményekkel gazdagodva térhettek vissza a tanítási nap végén a tantermekbe.
Monori Anita
Hadapród instruktor
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!