Várkonyi István

Általános Iskola

Hír, program

Projekttalálkozó Cegéden

2010.08.30. 17:52 Rovat: Külkapcsolatok
Projekttalálkozó Cegéden

Felejthetetlen hetet töltöttünk el július 5-től 9-ig a görög és német gyerekekkel a Comenius projekt ceglédi találkozóján. Már az első este összebarátkoztunk egymással, bár akadtak kisebb nyelvi nehézségeink.

A második nap reggelén a Gubody parkból indult városnéző sétánk. Német nyelven mutattuk be vendégeinknek városunk nevezetességeit. Utunk a polgármesteri hivatalhoz vezetett, majd a szíves fogadtatás után a pénzváltás következett, ami bizony nem kevés ideig tartott. Ebéd után Lajosmizsére utaztunk, ahol lovas kocsikkal bejártuk a környéket, majd egy igazi csikós bemutató részesei lehettünk. A bátrabbak kipróbálhatták a lovaglást is. A pusztaolimpiát a német csapat nyerte meg, bár mindenki hősiesen küzdött.

Este az iskola udvarán együtt főztük a finom vacsorát. Mi lányok segítettünk az előkészítésben, sürögtünk forogtunk a bogrács körül. A fiúk inkább a focit és kosarazást választották.

Szerdán a fővárosba utaztunk. A parlamenti látogatás után sétáltunk a várban, a Váci utcán, hajókáztunk a Dunán. Alig vártuk a szabad programot, hogy kis csoportokban együtt lehessünk vendégeinkkel.

Csütörtökön Kecskemét felé vettük az irányt. A városnéző séta után megrohamoztuk a Malom bevásárlóközpontot. Szívesen kalauzoltuk újdonsült barátainkat üzletről üzletre. Egyre jobban értettük egymást, így igazán élmény volt a közös vásárlás. Délután az Aquapark csúszdáin és a hűsítő vízben nagyon jól éreztük magunkat.

Az utolsó napon Visegrádon a fellegvárból gyönyörködtünk a Duna-kanyar festői tájában, majd bobozni indultunk. Görög vendégeink igen elfáradtak a hosszú gyaloglásban, de kárpótolt mindenkit a száguldás élménye. Útban hazafelé még Szentendrére is ellátogattunk, ahol a sok kis üzletben apró ajándékokat vásárolhattunk.

A nap csúcsa az esti búcsú buli volt a Béke téri Sláger diszkóban. A görögök tánca nagyon tetszett nekünk, próbáltuk is megtanulni, de ehhez több idő kellett volna.

Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen az egy hetes projekttalálkozón, s türelmetlenül várjuk a folytatást.

Bugyi Anett

Kiss Viktória

Rónai Petra

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Oktatási Hivatal Bázisintézménye Boldog iskola Tanulni élmény! Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap

Régi honlapunk