Várkonyi István

Általános Iskola

Hír, program

A második tábori hét vége

2020.07.18. 11:25 Rovat: Hírek - Anyaiskola
Erzsébet tábor 2020 2. turnus 5.nap

2020. július 17. A tábor 5. napja

     Esős napra ébredtünk, de az időjárástól függetlenül az utolsó napra tervezett összes programot sikerült megvalósítanunk. A táborozók ma is teljes létszámban megérkeztek. Az étkezés a megszokott módon zajlott.

      A délelőttöt egy utolsó közös játékkal indítottuk, majd 10.00 órától vártak bennünket a George Pal Filmszínházban. Az "Előre" című amerikai, családi animációs vígjátékot vetítették le a gyerekeknek. A film egy városi fantáziavilágba kalauzolta el diákjainkat. A történetben két tizenéves elf-fivér nem mindennapi küldetésre indul, hogy kiderítsék, maradt-e még némi varázslat a világban. A film mindkét csoport tetszését elnyerte.  A mozi után került sor az elmaradhatatlan fagyizásra.

   A délután "Ki mit tud?" rendezvényünkkel indult. Sokan készültek rá lelkesen egész héten a szabad foglalkozások alatt. Volt, aki egyénileg lépett a közönség elé, és voltak olyanok is, akik csoportban állították össze produkciójukat. Mindenki nagyon komolyan vette a készülődést és a "fellépést" is. Az előadásokban megjelentek az egész héten szívesen használt játékok, tevékenységek: foci, hullahopp karikák, karikás ostorok, ugrókötelek. Mindenki saját képessége szerint vállalt feladatot, hiszen a kicsik és nagyok együtt dolgoztak, de ettől lettek ezek a produkciók olyan szívet melengetően különlegesek. Bár a gyerekek feszülten várták az eredményhirdetést, mi, táborszervezők egyformán jutalmaztunk minden résztvevőt, majd megköszöntük egész heti figyelmüket, fegyelmezettségüket, nyitottságukat és segítőkészségüket. A táborvezető elmondta, hogy büszkék vagyunk rájuk, örömmel töltöttük el velük ezt az egy hetet.

   A tábort múzeumlátogatással zártuk. A fiatalabb korosztály a Kossuth Múzeum értékeivel ismerkedhetett meg. Az idősebbekre egy hosszabb gyalogtúra várt. Velük a Hubertus Parknál található Ceglédi Vadászati és Természetrajzi Múzeumot tekintettük meg. Ujházi György, a gyűjtemény tulajdonosa sok érdekességet mesélt többek között a múzeum létrejöttéről, a vadászatokról, védett állatokról, ásványokról s legfőképpen az ember természettel szemben elvárt felelősségteljes, környezettudatos magatartásának jelentőségéről.

   Az eső a mai napon sem szegte kedvét a táborozóknak. Minden programon szívesen vettek részt. Szomorúságot csak az okozott számukra, hogy a tábor s vele az élményekkel teli, jó hangulatú együttlét a mai napon véget ért.

 

⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

 

Értékelés: 5/1
Bethlen Gábor Alap

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Akadálymentesített intézménykereső
(út a közzétételi listához)

Beiratkozási információk

Beiratkozási információk

Felíratkozás hírlevélre

Semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.

Felíratkozás hírlevélre

155

Határtalanul!

Bethlen Gábor Alap Családinfo - Együtt lenni jó Boldog iskola Tanulni élmény! Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap Adatkezelési tájékoztató

Régi honlapunk