Várkonyi István

Általános Iskola

Hír, program

Igényfelmérés

2020.05.22. 14:20 Rovat: Főoldal TOP

Tisztelt Várkonyis Szülők!

 

Bizonyára értesültek a híradásokból, hogy fokozatosan visszatér a koronavírus előtti rendhez az oktatás is, bár egyelőre marad a digitális munkarend (https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/544089829607217/).

Ezzel kapcsolatban szeretnénk felmérni, hogy az előttünk álló időszakban kik és mely időszakra kérnek tanulói felügyeletet, kik és mely időszakra igényelnek a nyári hónapokra napközis tábort.

Kérem, hogy a tervezési, szervezési munkánkat segítsék és jelezzék a mellékelt adatlap kitöltésével, hogy június 2. és 15. valamint

 június 16. és  26. 8 óra és 16 óra között kérnek-e felügyeletet gyermekük számára az iskolában. Ebben az időszakban elsősorban felzárkóztató, tanulást támogató tevékenységeket szervezünk, június 16. és 26. között pedig már a következő tanévre is készülhetnek azok, akik igénylik. Június 26-ig étkezést is biztosítani tudunk a gyerekeknek. Az erre vonatkozó igényt is szíveskedjenek jelezni!

Lehetőség van arra is, hogy a nyári szünetben a szokásos nyári napközis táborban vegyenek részt a tanulók. Az erre vonatkozó igényt is felmérjük a már említett táblázatban. Felhívom a figyelmüket, hogy ez még csak igényfelmérés, jelentkezni, majd később lehet! Ezt is jelezni fogjuk!

Mindehhez szükségünk van az Önök igényeinek megismerésére, azt kérem, hogy 2020. május 25. 16 óráig az osztályfőnököknek szíveskedjenek kitöltve visszaküldeni a mellékelt táblázatot!

Kérem, hogy akkor is küldjenek visszajelzést az osztályfőnöknek, ha nem igényelnek sem felügyeletet, sem étkezést!


Felügyeleti igényfelmérő lap

 

Cegléd, 2020. május 22.

 

Bögös István

 intézményvezető

Értékelés: 0/0
Bethlen Gábor Alap

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Akadálymentesített intézménykereső
(út a közzétételi listához)

Beiratkozási információk

Beiratkozási információk

Felíratkozás hírlevélre

Semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.

Felíratkozás hírlevélre

155

Határtalanul!

Bethlen Gábor Alap Családinfo - Együtt lenni jó Boldog iskola Tanulni élmény! Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap Adatkezelési tájékoztató

Régi honlapunk