Várkonyi István

Általános Iskola

Hír, program

A 2019-es Határtalanul program.

2019.06.25. 21:09 Rovat: Főoldal
határtalanul 2019

A Határtalanul pályázati program előkészítő szakaszában előzetes jelentkezés útján választottuk ki a tanulókat.

Szüleiknek tájékoztatót tartottunk, ahol az utazásra vonatkozó információkat osztottunk meg velük.

A diákok ebben a szakaszban a kötelező elemként feltüntetett digitális bemutatóval egybekötött előkészítő órán vettek részt, melyen történelmi előadást hallhattak arról, miért élnek magyar ajkúak országhatárainkon túl, valamint az ott élő magyarok életéről, a magyarság fennmaradásáért folytatott küzdelmükről. Röviden megismerkedtek Románia földrajzi elhelyezkedésével. A tanulók előzetes ismeretei alapján felelevenítettük Erdély nagy történelmi, irodalmi alakjait, tudósait. Ismertettük a kirándulás útvonalát, az utazással kapcsolatos tudnivalókat, az elvárt viselkedési szabályokat.

Még a kirándulást megelőző időszakban került sor az általunk választott fakultatív elemek közül egy délutáni vetélkedő megszervezésére.

 

⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

Határtalanul pályázati program keretében megvalósult kirándulásunk Erdélyben.

 

Hatalmas izgalommal készülődtünk a nagy útra. Tanáraink tájékoztatása ellenére még egymást kérdezgettük, ki, mit hoz magával, hogy a csomagunkban biztosan minden meglegyen.

Eljött a nagy nap, és mi nagy várakozással szálltunk fel a buszra. Az utazás és a meglátogatott városok, emlékhelyek, tanáraink és diáktársaink beszámolói rengeteg érdekes információt adtak számunkra. Nagyon megható volt, amikor koszorúztunk is. Sok-sok érdekes emberrel találkoztunk, hallgattuk a jellegzetes beszédüket, ismerkedtünk a szokásaikkal, és egyre nagyobb tiszteletet éreztünk irántuk. Az iskolában beszélgettünk a gyerekekkel, kérdezgettük őket, hogyan is élnek erre felé az emberek. Utána a szálláshelyünkön vendégül láttuk őket és tanáraikat, ahol már kötetlenül, felszabadultan sportoltunk, énekeltünk és táncoltunk. Gyorsan telt az idő és mikor elköszöntünk igyekeztünk minél több email címet, telefonszámot begyűjteni, hogy tudjuk majd itthonról is a kapcsolatot tartani. Bár az eső sokszor esett, de a kedvünket ez sem szegte. A szállásunkon, igazi kalandtúrán vehettünk részt, sokat játszottunk, és nagyon finomakat ettünk. Az ottani ételekkel is megismerkedtünk. Nagyon szép helyen voltunk, a Küküllő patak partján, ami a sok eső miatt nagyon magasra duzzadt, és gyorsan folyt.

Nagyon érdekes és egyben izgalmas helyszíneken is megfordultunk, pl. Csíksomlyón furcsa volt belegondolni, hogy pár hét múlva maga a pápa fog idelátogatni. A Békás-szoros és a Gyilkos-tó keletkezésének meseszerű története egyben félelmetes is volt.

A hazafelé vezető úton egyik állomáshelyünk a parajdi sóbánya volt. Számomra meglepő, hogy ott a föld alatt micsoda játszóházat alakítottak ki. Persze ennek is meg van a magyarázata, gondoltak a gyógyulni vágyó beteg kisgyerekekre és természetesen a felnőttekre is. "Mátyás, az igazságos", hogy szerettem hallgatni a róla szóló meséket, és most Kolozsváron ott állhattam a szülőházánál, megcsodálhattam hatalmas szobrát.

Innen már Cegléd volt az úti cél.

Nagyon fáradtan, de sok élménnyel érkeztünk haza. Köszönöm ezt a lehetőséget, bíztatni fogom a mostani hatodikosokat, hogy menjenek, ismerkedjenek az erdélyi településekkel

 

(Mari Zita)

 

 

"Nemzeti Összetartozás - Határtalanul" címmel, témanapot szervezünk iskolánk felső tagozatos diákjainak.

A program a következők szerint alakult: 1. órában rendhagyó óra keretében Andó Gábor tanár Úr a történelmi háttér bemutatásával világított rá arra, hogy a hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze és ez egyben megmaradásuk záloga is. Bemutatásra került az a kisfilm, ami röviden összefoglalta erdélyi utazásunk történetét. Végül, a hetedik évfolyam jelképesen átadta a stafétát a hatodikos diákok képviselőinek. Egy nagy Magyarország térképen megjelöltük az általunk meglátogatott helyeket, azt lefotóztuk, majd a kirándulás résztvevői aláírták.   

A 2. órában gyakorlati feladatok megoldására került sor (iniciálé-készítés tantermekben és az udvaron, valamint a 7. évfolyamos diákoknak az utazással kapcsolatos TOTÓ-t kellett megoldani.)

A 3. órában egy - egy évfolyam közösen keresett fel egy - egy helyszínt forgószínpad szerűen.

Az állomások a következők voltak:

  1. a gyerekek élménybeszámolót tartottak a kirándulás legemlékezetesebb pillanatainak felelevenítésével. Beszámolójuk középpontjában kiemelkedően fontos szerepet kapott az ott élő diákokkal való találkozás élménye.
  2. székely táncok bemutatója, gyakorlása
  3. székely játékok tanulása
  4. közös éneklés (Székely himnusz; Ott, ahol zúg az a négy folyó; Kézfogás)

 

Az első világháborút lezáró békerendszer alapján az őshonos magyar népesség öt, a mai  állapot szerint nyolc államban találta magát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek nagy részét is..

A "Határtalanul" pályázati program keretében erre a területre, Erdélybe nyílt lehetőségünk ellátogatni. E napon az itt szerzett élményeinket osztottuk meg a Várkonyi Iskola felsős közösségével, és méltó módon emlékeztünk meg a nemzeti összetartozás napjáról

 

Milusné Józsa Márta

 

 

Értékelés: 0/0
Bethlen Gábor Alap

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Akadálymentesített intézménykereső
(út a közzétételi listához)

Beiratkozási információk

Beiratkozási információk

Felíratkozás hírlevélre

Semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.

Felíratkozás hírlevélre

155

Határtalanul!

Bethlen Gábor Alap Családinfo - Együtt lenni jó Boldog iskola Tanulni élmény! Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Együttműködési Alap Adatkezelési tájékoztató

Régi honlapunk