Az őszi szünetben Csepelen első alkalommal rendezték meg a Kozma István emlékversenyt, a róla elnevezett Birkózó Akadémián az U13-as korosztály számára. A lányoknak és a fiúknak kötöttfogásban lebonyolított viadalon 11 ország 236 versenyzője mérte össze a tudását. A Ceglédi VSE fiataljai mind a két szakágban képviseltették magukat összesen 6 fővel és mind a két szakágban sikerült egy-egy versenyzőnek a végső győzelmet is kivívnia.
A fiúk mezőnyében Rafael Sándor iskolánk 7.m osztályos tanulója két technikai tus és egy pontozásos győzelemmel jutott a döntőbe, ahol szintén technikai tussal diadalmaskodott.
Gratulálunk!
