Immár hagyományosan, a Víz világnapján rendeztük meg iskolánkban a "Tiszta víz" elnevezésű környezetvédelmi csapatverseny döntőjét.
Nagy örömünkre ebben az évben sok csapat versenyzett más iskolákból, településekről is. Tápiószecső, Farmos, Nagykőrös, Táncsics iskola és a Várkonyis csapatok mérték össze tudásukat.
A döntőbe előzetes feladatként egy vízzel kapcsolatos társasjátékot kellett készíteniük a csapatoknak. Ezeket egy külön zsűri értékelte és díjazta.
A versenyfeladat megoldására 1 órájuk volt a gyerekeknek. Utána egy kis uzsonnával és üdítővel vendégeltük meg őket.
A feladatok az előző 2 feladatsor tudására épültek, de itt, most önállóan kellett a tudásukról számot adni a versenyzőknek.
Nagyon jó hangulatban zárult a délután. Diákok, kísérő nevelők egyaránt jól érezték magukat. Különösen azok, akik sikeresen szerepeltek!
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak köszönjük a munkájukat!
(támogatók és eredmények, lentebb)
⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!
A verseny támogatói:
- Ceglédi Tankerületi Központ
- Várkonyi István Általános Iskola Alapítványa
- Zöldházak fagyizó és cukrászda
- Szilváshús kft Újszilvás
- Hugyi Zalán 4. t szülei
- Várkonyi István Általános Iskola vezetősége és pedagógusai
Verseny eredmények:
5-6.évfolyam
1.hely 43 ponttal Vizes négyes Várkonyi
2.hely 42,5 ponttal Molekulák csapata Farmosról
3.hely 37 ponttal Biokoktélok Várkonyi
3-4.évfolyam
1.hely 53 ponttal Hóbagoly csapat Várkonyi
2.hely 52 ponttal Tengerszemek Tápiószecső
2.hely 52 pont (holtverseny) Tudásbúvárok Tápiószecső
1-2.évfolyam
1.hely 31,5 pont Kék bálnák Nagykőrös
2.hely 30 pont Vízesés Várkonyi
3.hely 28 pont Kagylók Várkonyi